2012. november 29., csütörtök

Szösszenet és az almás pite

Danival , az almás pitéhez pucoltuk és kockára vágtuk az almát. Egyszer csak a nagy beszélgetés közben közölte velem a tényt. Ha az Én feleségem megszületik és felnő, akkor Ő is csinálhat, majd ilyen finom almás pitét. Olyan aranyos volt, ahogy ezt mondta, majd meg zabáltam :D

És itt  az almás pite is.

  A recept "Mindennapi süteményünk add meg nékünk " című műsorból való.

Hozzávalók:

2 és 1/2  csésze liszt
1 tk. cukor
1 csipet só
226 g vaj felkockázva, ezeket a robotgép késesbetéttel felkeverni pulzálva
majd fél csésze vizet adunk hozzá kis részletekben, hogy össze álljon.

Kétfelé veszem és becsomagolom folpackba, majd beteszem a hűtőbe egy órára.
Közben a 2 kg almát megpucolom, felkockázom és adok hozzá:

3/4 csésze kristálycukrot
1/4 csésze lisztet
1 teáskanál fahéjat
1/2 teáskanál sót
jól összekeverjük.

A tésztát kivesszük a hűtőből majd kinyújtjuk kb. 20-22 cm-es formába tesszük, úgy, hogy kicsit nagyobb legyen a tészta, mert kell a mintázáshoz, amit az ujjunkkal végzünk el.
Szóval beletesszük a formába a kinyújtott tésztát, majd beletesszük az almát. Az alma tetejére teszünk 5-6 kis kocka vajat, majd kinyújtjuk a másik tésztát és az alma tetejére tesszük.
Majd a felesleget levágjuk, úgy hogy maradjon a mintázáshoz. A bal mutató és a nagy ujjunk közé nyomjuk a jobb kéz mutató ujját és szépen így haladunk körbe, majd egy kevés vízzel felvert tojással lekenjük mindenhol. A tetején 6-8 bevágást ejtünk, hogy a gőz el tudjon távozni. Aztán szórunk rá kristálycukrot és betesszük a 230 fokra előmelegített sütőbe 20 percre, majd 190 fokon sütjük tovább 55-60 percig.

Nagyon fontos, hogy 6 órán keresztül hagyjuk pihenni, csak utána szeleteljük!

Mondhatom nagyon finom volt.




Ma megérkezett..

... az ajándékom, amit  Éva  indított . Nekem Teller Cake (Zsuzsa) küldött ajándékot.
Nagyon megörültem a kis csomagnak :D
Nagyon ötletes kis barkácsfüzet volt a csomagban, de mellette volt még kettő darab fenyőmécses (amit Dani rögtön kisajátított) , és így a télapó ünnepéhez közeledve egy csomag télapó mintás muffinpapír .
Dani  elújságolta az éppen haza érkező tesónak, hogy anya ajándékot kapott.

Köszönöm szépen Zsuzsa!

2012. november 24., szombat

Máté születésnapja

November 15-n betöltötte Máté a 11.-k életévét. Megkérdeztem tőle, hogy milyen tortát szeretne. Azt mondta, hogy barackosat. Gondoltam, most nem a csupa habos változatot készítem, hanem amit Mézeskalácsnál találtam. Csupán annyit változtattam rajta, hogy nem a hagyományos zselatint tettem bele, hanem a zselatin fixet, és még egy csomag habfixálót. Így csoda szép lett a torta. Most csak porcukorral szórtam meg, de azzal bőségesen. Mind elfogyott. Épp az utolsó szeletet tudtam csak lefényképezni :)




2012. november 4., vasárnap

Zöld füge cukorban

Van a kertünkben egy kis fügebokor.Sajnos túl későn akart a termés érésre fordulni, így ami beérett azt hamarabb leszedtem, és most egy kicsit után érlelődik. Sok éretlen zöld füge viszont rajta maradt a bokron, nem akartam, hogy kárba vesszen. Így a neten utána néztem,hogy mit is kezdhetnék vele. Találtam is receptet csak egy kicsit macerás :D
Olyan eljárással készül mint Limara narancslekvárja.
A második felfőzés után arra az elhatározásra jutottam, hogy legközelebb csak akkor fogok ilyet készíteni, ha megfogok veszni. :D

Már az elkészítés is macerás, mert ahogy levágtam a szárát, valami irtózatosan ragadós fehér nedv folyt ki a zöld fügéből. Amit nem is gondoltam volna, hogy olyan mint a ragasztó. Az edény széléről sem lehetett levakarni olyan egyszerűen.(csak szappanos súrolóval). Ráadásul nem csak az edény lett ragacsos, hanem a kezem is.  Annyira csípte az ujjaimat, hogy alig akart elmúlni. Majdnem szétvakartam a  kezem.

















Ilyen kis csúnya zöld éretlenek voltak a fügék.


                                                                
                                                                         És ilyenek lettek.Igaz, hogy most már üvegben vannak.

Foggalmam sincs, hogy mire fogom felhasználni. Talán ha sütök karácsonyra gyümölcskenyeret, abba teszek majd. Vagy, jobb híján megeszegetem :D

Ha van valakinek egy jó ötlete, hogy mire is használhatnám, szívesen fogadom.

2012. november 3., szombat

Almás pite

A facebookon  Limara  létre hozott egy oldalt, aminek az a címe , hogy " Akik szeretnek kenyeret sütni". Itt nem csak kenyér recepteket osztanak meg a tagok, hanem kalácsokat, süteményeket stb.
Az egyik Hölgy tag megsütötte Limara almás pitéjét. Na nekem sem kellett több, gondoltam egyet, megsütöttem én is. Nagyon finom lett :D

A receptet Limara oldalán megtaláljátok.


2012. november 2., péntek

Babzsák az oviba

Megkértek az Óvónők, hogy készítsünk a gyerekeknek babzsákot a tornázáshoz.
Volt itthon anyagmaradékom bőven, így azokból varrtam meg. Már csak meg kellett tömni valamivel. A bab, lencse, és a többi belevaló kicsit drágának bizonyult, így a másik szm-s anyuka vett száraz takarmány borsót. Ezzel tömtem meg a zsákok bendőjét.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nyomtatás